kARakTer

Kreativitás és művészet, mindenkinek.

Kortárs művészet, magyar történelem
Emese a magyar Turul dinasztia ősanyja

A turul madár jelképének két legősibb legendája közül az egyik Álmos vezér születését megjósoló mítosz, melyben Álmos anyjának, Emesének, álmában egy turul jelenik meg, s jóslatával tudatja az asszonyt, hogy fiú gyermeket fog szülni.

Méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak majd, ám nem a saját földjükön sokasodnak majd.

emese_alma.jpg

Buday Mihály: Emese
Ha megtetszett a festmény és szeretnéd, vedd fel velünk a kapcsolatot!


"Valamikor réges-régen élt a kék vizű tó mellett, a magyarok régi hazájában egy öregember.

Ögyek volt a neve, feleségét pedig Emesének hívták.

Egyszer Emese elaludt a sátrában, és igen szépet álmodott.

Azt álmodta, hogy leszállott fejére egy turulmadár, a csőrével megérintette szépen, gyöngéden az ajkát, s abban a pillanatban ezüstpatak eredt meg Emese méhéből, de olyan szép patak, hogy gyönyörűséges volt nézni.

Az ezüstpatak folyt, folyt, nőttön-nőtt, ide-oda kígyózott, s végre valóságos folyam lett belőle. 

Mind arra folyt, amerre a Nap nyugszik le.

Ezt álmodta Emese.

Egy öreg, fehérszakállú ember eljött Ögyekhez, mintha csak az Isten küldötte volna.

Emese elmondotta az álmát, s kérte, hogy fejtse meg neki, mit jelent.

Hát az öregember nagyon csodálatos dolgokat mondott. 

— Azt jelenti az álmod, édes lányom — mondta a bölcs öregember—, hogy neked egy fiacskád fog születni, s az fölkerekedik a magyarokkal, s mint az ezüstpatak, megy napnyugatfelé.

Azért megy, hogy új hazát keressen a magyaroknak.

Az új haza szebb lesz, mint ez a mostani.

A patakból folyam lett, úgy álmodtad, leányom, a kis magyar seregből pedig, mire az új hazába ér a fiad, erős, nagy nemzet lesz. 

Áldjon meg az Isten téged ezért a szép álomért!

És az öregember igazat mondott.

Emesének fia született, s ezt a fiút elnevezték Álmosnak."

 

http://emf-kryon.blogspot.com

A bejegyzés trackback címe:

https://karakterart.blog.hu/api/trackback/id/tr3214218765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

kARakTer

A művészet és kreativitás nem elsősorban a műtárgyakról szól. Nem megfoghatatlan, nem elérhetetlen.

Friss topikok

süti beállítások módosítása