kARakTer

Kreativitás és művészet, mindenkinek.

Nyerj betekintést Frida világába
Már csak pár napig tekinthető meg!

Sok ember félve vagy nem is lép be egy kiállításra. Attól fél, nem látja meg az alkotásokban a csodálatos remekművet, vagy nem érzi azt a lelki hatást amit elvárnak.

kepkivagas.JPG

Fotó: Mervai Márk

Frida Kahlo műveinek megtekintése, véleményem szerint, remek kiindulási alap.

Ezt a kiállítást meg lehet élni. Egyszerűen azért, mert emberi. Nem kell a festményeken misztikumot keresni vagy megfejteni.

Frida nyíltan a látogató elé tárja érzelmeit, szenvedéseit. A balesete, a betegségei ellenére példát mutat, élni tanít. Elképzelései, vágyai megvalósításában  az sem akadályozta meg, hogy sokszor hónapokig ágyhoz volt kötve.

Fizikai fájdalmán túl lelke is állandóan háborgott, s szerelmi életét sem a harmónia jellemezte.

„Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, amely összetörte a testem, a másik Diego. A Diego általi sokkal rosszabb volt.”Frida

Frida mára a feminizmus jelképe is lett: festőnőként volt bátorsága megjeleníteni a női fájdalmat. Amit megmutat, s láttat abba beleborzongunk.

A kiállítás az életművet 5 fázisban, információban gazdagon mutatja be.

  • Festői kibontakozás
  • A fájdalom poézise
  • Frida és Mexikó
  • Vivala Vida
  • Frida és Diego

Még van néhány nap hátra a kiállítás bezárásáig, DE mindenképpen időpontra menj mert hatalmas az érdeklődés!

A bejegyzés trackback címe:

https://karakterart.blog.hu/api/trackback/id/tr8614333391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

kARakTer

A művészet és kreativitás nem elsősorban a műtárgyakról szól. Nem megfoghatatlan, nem elérhetetlen.

Friss topikok

süti beállítások módosítása